Beharangozó 2023. augusztus 18., péntek

ZTE - DVTK 1-3 (0-1)

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a DVTK Zalaegerszegen játszott. Az első félidőben felváltva támadott a két csapat, mígnem Bitok Stephen átlövésből megszerezte a vezetést a Diósgyőrnek. Ezt követően a Testgyakorlók teljesen átvették a játék irányítását, több helyzetet is kialakítottak, de ekkor még újabb gól nem született. A második félidőben is a DVTK uralta a játékot, több támadást is ziccerig játszott, végül gólt Lukács Dániel és az ezen a mérkőzésen debütáló Pernambuco szerzett. A találkozó után együtt ünnepelte a győzelmet a csapat és a távoli Zalaegerszegre is szép számban elutazó szurkolótábora.

ZTE - DVTK 1-3 (0-1)


OTP Bank Liga 4. forduló

Zalaegerszegi TE - Diósgyőri VTK 1-3 (0-1)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2792 néző. Játékvezető: Pintér Csaba (Aradi József, Horváth Zoltán).
ZTE: SENKÓ Zsombor - HUSZTI András, MOCSI Attila, Oleksandr SAFRONOV, GERGÉNYI Bence - Bojan SANKOVIĆ, SZENDREI Norbert - MIM Gergely, TAJTI Mátyás, SAJBÁN Máté - Eduvie IKOBA. Vezetőedző: BOÉR Gábor.
DVTK: Karlo SENTIĆ - GERA Dániel, SZATMÁRI Csaba, BÁRDOS Bence, Bitok STEPHEN - Vladislav KLIMOVICH, Alexander VALLEJO, HOLDAMPF Gergő - LUKÁCS Dániel, Bright EDOMWONYI, Rudi POŽEG VANCAŠ. Vezetőedző: KUZNYECOV Szergej.

Csere: Eduvie IKOBA helyett SZALAY Szabolcs a 46., MIM Gergely helyett KLAUSZ Milán az 59., Bright EDOMWONYI helyett Marin JURINA és Vladislav KLIMOVICH helyett Elton ACOLATSE a 66., TAJTI Mátyás helyett NÉMETH Dániel a 67., HUSZTI András helyett Zoran LESJAK és Oleksandr SAFRONOV helyett KOVÁCS Barnabás a 74., HOLDAMPF Gergő helyett BÉNYEI Ágoston a 77., LUKÁCS Dániel helyett PERNAMBUCO és Alexander VALLEJO helyett LŐRINCZY Attila a 83. percben.
Sárga lap: GERGÉNYI Bence a 40., TAJTI Mátyás és Bright EDOMWONYI a 61. percben.
Gólszerző: Bitok STEPHEN (0-1) a 26., LUKÁCS Dániel (0-2) a 71., SZENDREI Norbert (2-1) a 86., PERNAMBUCO (1-3) a 89. percben.


Kulcspillanatok

26. perc: Az előre húzódó Gera szerzett labdát a jobb oldalon, felnézett, és a hosszú oldalon, a második hullámban érkező Bitok Stephen elé gurított, aki 14 méterről nagy erővel, laposan a hálóba bombázott, 0-1

71. perc: Acolatse adta élesen középre a labdát balról, az alapvonalról, középen a védőjét megelőzve érkezett Lukács Dániel, és hét méterről a hálóba lőtt, 0-2

86. perc: A Klausz által lekészített labdát Szendrei Norbert távolról a kapu bal oldalába lőtte, 1-2

89. perc: Diósgyőri szöglet jobbról, Lőrinczy beadását Bárdos fejelte meg, a labda Pernambuco elé került, aki közvetlen közelről, a kapufa mellől a hálóba bólintott, 1-3

Edzői értékelések

Boér Gábor: - Az első félidőben, a gólig megvoltak azok a játékelemek, illetve a játék, amit játszani szerettünk volna. Lüktető mérkőzést láttunk, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek.
Minimális fölényt tudtunk kialakítani, ám éppen abban a periódusban esett a gól, amikor elkaptuk a fonalat, jöttek beadások, jöttek a támadások. A gól megfogta mentálisan a társaságot, egy ideig nem találtuk a mérkőzés ritmusát.
A második félidőben a srácok mindent elkövettek az egyenlítésért, majd a szépítésért 2-0-nál. Próbáltunk változtatni, jobban kinyíltunk, rendszert is váltottunk. Eljutottunk a befejezésekig, azonban nem sikerült olyan ütemben gólt szerezni, amikor még reális esélyünk lett volna... Amikor kinyíltunk, akkor már voltak gondok a védekezésben, de ha valaki megy az eredményért, óhatatlan, hogy néha elcsúszik a védelem. Végül gólra gólt kaptunk, a mi szögletünk után szerezte a harmadik gólját a DVTK.
Gratulálok a Diósgyőrnek!

Kuznyecov Szergej: - Megérdemelten győztünk a mai mérkőzésen, ügyes volt az egész csapat. Hosszú időn keresztül irányítottuk a mérkőzést, bár az is igaz, néha jobban kellett volna figyelni a passzokra, és akkor egy kis esélyt sem adtunk volna az ellenfélnek. Helyzeteket dolgozunk ki, gyorsabban játszottunk, szép estét szereztünk magunknak, és a szurkolóinknak, akik sokan jöttek el, és végig támogattak.
Az első félidőben kicsit kapkodtunk, jobban ki kellett volna használni a passzjátékunkban rejlő lehetőséget. Ezért a szünetben próbáltam megnyugtatni a játékosokat, és megmutattuk azokat a jeleneteket ami jó volt. Ezután a játékosok felmentek a pályára, és elkezdtek játszani. Ugyanakkor sajnálom, hogy sok helyzetet hagytunk ki, és hogy a kapott góllal lehetőséget adtunk a hazaiaknak visszajönni a meccsbe.
Sokat gondolkodtam, ki tudja pótolni a két kieső jobbhátvédet. Amikor Gera Dani elmondta, hogy szerepelt már a jobboldali védőként, akkor összeállt a kép. Elkezdtünk gyakorolni, és nem is nézett ki rosszul, megfelelt az elvárásainknak elsősorban támadásban. Nyilván védekezésben akadtak hibák, amit még át kell beszélni, és ki kell javítani.
Amelyik csapat 0-2-nél gólt szerez, az újult erőre kap. Bíztam benne, hogy egy újabb gyors támadással - amivel egész mérkőzésen veszélyesek voltunk - le tudjuk zárni a mérkőzést. Pernambucót azért küldtem a pályára, hogy frissességével segítsen még többet birtokolni a labdát, illetve biztos voltam abban, hogy lesz még lehetőségünk a gólszerzésre.
A DVTK még éppen csak kezdi megvalósítani azokat az elveket, amit szeretnénk a pályán látni. Folyamatosan csiszoljuk a játékot, még nagyon az út elején járunk, de mérkőzésről mérkőzésre jobbak leszünk.