Augusztus 24-27. között ismét a Nemzeti Lovarda volt a hazai díjugrató versenyek központja, ahol több diósgyőri díjugratónk is pályára lépett. A nyitónapon Kelemen Blanka zárt közel a dobogóhoz 110 cm-en, míg Vándor Zsófia hatodik hellyel kezdte szereplését. Másnap Kelemen az ifjúságiak 120 cm-es kvalifikációjában ismét a negyedik helyen zárt, Vándor viszont két számában is dobogón végzett, 130 cm-en az első, míg a 140 cm-es Grand Prix kvalifikációban a harmadik helyen.

Szombaton 145 cm-en folytatódott a verseny legrangosabb száma újabb kvalifikációval, ahol Vándor Zsófia hatodik-, Szuhai Gyula pedig nyolcadik lett. A zárónapon következhetett a négy nap csúcspontjaként a 150cm-es, 2,2 millió forint összdíjazású finálé, ahol Vándor Quintus nevű lovával az előkelő bronzérmes helyre lovagolt fel hibátlan alappálya után összevetésben, míg Szuhai Gyula négy hibaponttal hetedik lett.

Nemzeti Lovarda Grand Prix 3. forduló - Budapest

Csütörtök

110cm nyitott

Kelemen Blanka 4. hely

130cm NYITOTT VRSZ ÉS MOODY MARES U25 GP KVAL.

Vándor Zsófia 6. hely

Péntek

120cm IFJÚSÁGI VRSZ ÉS EGO7 GYERMEK GP KVAL.

Kelemen Blanka 4. hely

130cm NYITOTT VRSZ ÉS MOODY MARES U25 GP KVAL

Vándor Zsófia 1. hely

140cm INTER HORSE TRUCK GP KVALIFIKÁCIÓ

Vándor Zsófia 3. hely

Szombat

145cm INTER HORSE TRUCK GP KVALIFIKÁCIÓ

Vándor Zsófia 6. hely

Szuhai Gyula 8. hely

Vasárnap

100cm 4 éves lovak

Lukács Loren 4. hely

150cm INTER HORSE TRUCK GP

Vándor Zsófia 3. hely

Szuhai Gyula 7. hely

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu