- Mindenképp érdemes volt megrendezni szűkített körben a második kiválasztót, ahol az U14-es valamint az U15-ös korosztályt teszteltük. 2006-os és 2007-es születésű fiúkat fogadtunk az eseményen, amely már sokkal komplexebb volt az egy hónappal ezelőttihez képest - összegezte tapasztalatait Szakál Csaba, vezető scout. - Itt már gyorsasági felmérést, agilitást és két labdás tesztet is végrehajtottak a fiatalok. Ezután kétszer harminc percet játszottak egymás ellen, vegyes csapatokkal a saját korosztályunkkal kiegészülve. Több olyan játékossal is újra talákozhattunk, akik az első tehetségkiválasztón felhívták magukra a figyelmet, most pedig ismét igazolták a rátermettségüket. Néhányan közülük egyértelműen  meggyőzték az akadémián dolgozó korosztályos edzőket, hogy érdemes őket beintegrálni a képzési rendszerünkbe. 


Szakál Csaba szerint az akadémia tehetségkiválasztó protokolljának megfelő ütemterv szerint a következő hónapokban is folytódik majd  legtehetségesebb játékosok feltérképezése, illetve a Diósgyőrnél járt fiatalok további nyomonkövetése. 

- Szeretnénk már a téli átigazolási időszak folyamán több játékost is behozni a DVTK Labdarúgó Sportakadémiára - folytatta Szakál Csaba. -  A jövőt tekintve és az eddigi kiválasztások tapasztalatait leszűrve egyre inkább az a célunk, hogy a korosztályos csapataink létszámban és minőségben is  megfeleljenek a modern képzési követelményeknek.